Röghözkötés

Zseniális fordulat a felsőoktatásban! Mostantól “röghöz vagyunk kötve”, ha állami támogatással szereztük meg a diplománkat, mivel kedves Hoffmann Rózsikánk kitalálta, hogy az olyan hallgatók, akik állami támogatással diplomáznak le, alá kell, hogy írjanak egy szerződést, miszerint 6-12 évig nem mennek ki külföldre dolgozni.
Alapvetően amúgy itt is jó az elgondolás, hisz rengeteg frissen lediplomázott fiatal megy ki külföldre dolgozni, csak kedves Rózsika azt felejtette el, hogy első sorban előlük menekülnek, illetve azt, hogy itthon még diplomával is az éhen halás vár az emberre. Gondolok itt olyan dolgokra, hogy valaki kőkeményen, éveken át tanul orvosnak, aztán keres 100-120 ezer forintot, holott külföldön kezdőfizetésnek is minimum kétezer euró várna rá. Ki ne menne akkor ki?

Mennyi az annyi?

Ma volt a kormánypárti tüntetés. Az Index a következőket írta róla: “A szervezők egymillió emberről beszéltek, az mno.hu százezrekről, a magyarhirlap.hu több mint ötszázezer tüntetőről írt. Az MTI, az Indexhez hasonlóan, százezerre becsülte a tömeget. A Belügyminisztérium – szokatlan módon – közleményt adott ki, amiben jó hangulatúnak nevezte az eseményt, és a demonstrálók számát 400 ezerre becsülte.”

Csak szerintem sántít a dolog, hogy mindenki mást ír erről? A képeket végignéztem, szerintem kb. 20-30 ezer ember lehetett, de az, hogy mindenki különböző számokról beszél, ilyen orbitálisan nagy különbségekkel, sokat elmond a dologról. Szerintem ráparancsoltak a különböző hírforrások főnökeire, hogy írjanak bazi sok emberről, aztán mindenki a hasára ütött. Mert azért nem mindegy, hogy százezer, négyszázezer, ötszázezer, vagy egymillió. Legalábbis, ahhoz meglehetősen vaknak kell lenni, hogy egy százezres tömeget valaki egymilliósnak nézzen…

Fuck!

Azon gondolkoztam a napokban, hogy bár a magyar talán a világ egyik legválasztékosabb nyelve káromkodások terén, de az angol viszont mindenképp kreatívabb. Angolul ugyan nem tudok egy többszörösen összetett mondatot pusztán káromkodásokból létrehozni, úgy, hogy az értelmet is kiadjon, viszont a fuck illetve a fucking szócskát gyakorlatilag bármilyen szövegkörnyezetbe bele tudom tenni, bármilyen szó elé. Ami ugyan nem túl színes, but for fuck’s sake, who the fuck gives a fucking shit about this fucking fact, if we can use “fuck” fucking much in this fucking language?

 

Facebook okosságok.

A facebook újításával, az Idővonal névre hallgató új profilformával nagy nehezen megbarátkoztam. De amivel nem tudok megbarátkozni, azok a facebook lakói. Most mondhatnák a bölcsek, hogy mit vagyok úgy oda, töröljem magam, de azt nem fogom megtenni, olyan okokból, amiket már több tucatszor említettem, mind facebookon, mind a blogomban.

Az egyik dolog az a “lopom”. Kiír valaki valami szellemeset, erre kapásból öten odavágják, hogy “lopom” és már megy is tovább az egész. Persze ezzel magával nem volna gond, de hihetetlen idegesítő mindenkinél ugyanazt olvasni! Könyörgök, így legyen az embernek akárcsak egy önálló gondolata is? Hogy kapásból ráveti magát az ostoba emberek hiéna-hada és szétcincálják és széthordják, amit kiírt?
A másik, amivel az őrületbe lehet kergetni, azok az ordenáré nagy közhelyek, amiket egyes emberek kiírnak. Oké, rendben, én is nézem a demotivalo.com-ot, elég nekem ott tucatnyival találkoznom, de az ördögbe is, minek még ki is írni őket facebookra? Meg eleve, ezek a bölcs mondatok olyan szinten vannak, mint a “döglött lovat ne sarkantyúzz” indián közmondás. Hangzatosnak tűnik, de amúgy annyira nyilvánvaló és felesleges a kiírása, hogy az már fájdalmas. Komolyan, az ilyenek közül kellene az új miniszterelnöknek kikerülni, hisz a jelenlegi is ilyen csapnivaló életbölcsességek nagy tudója!

A füstölgő BKV

Olvasom az Indexen, hogy már megint elkezdett füstölni egy metrókocsi. Bár az ilyesmi hébe-hóba megtörténik, mégsem hinném, hogy a véletlen műve, hogy ez az utóbbi hetekben rendszeressé vált. Tippre a BKV-nak már alig van pénze, hogy karbantartsa a járműveit, mivel a kormánytól támogatás helyett csak olyan bölcs javaslatokat kapnak, hogy ha nincs pénz, akkor drágítsanak a bérleteken. (Nem mintha minden második utas bliccelne, ááá, nem!) Hajaj, vicces világ elé nézünk, ha a BKV tényleg csődöt jelent és leállítja a járatait. Senki sem fog tudni munkába vagy iskolába menni, ezért gondolom több helyen rendkívüli szünet lesz. Ami nekem így érettségi előtt tényleg minden vágyam…
Amúgy véleményem szerint ez egy ördögi kör, mert ha nincs BKV, akkor sok ember autóba fog ülni, amihez a benzin ismételten csak iszonyatosan drága. Mi lesz ennek a vége? Mindenki otthon fog ücsörögni? Poénos lesz, legalább végre kialszom magam!